Jaroslav Naď, Szlovákia védelmi minisztere még tegnap tett egy megjegyzést, mely szerint a magyar honvédség titkolja ugyan, de ukrán katonákat képez ki. A HVG megkereste a Honvédelmi Minisztériumot, válaszukból pedig kiderült, hogy részben igaz a szlovák védelmi miniszter kijelentése.
Az Európai Bizottság ma elfogadta humanitárius segítségnyújtást szolgáló éves kezdeti költségvetését, melynek összege 2020-ban 900 millió eurót tesz ki.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
Gyorsan növekszik a CDR piac.
Ez volt a rendszerirányító utasítása.
A következő napok enyhülést hozhatnak, de kevés lesz a csapadék.
Emelkedik a koncentráció Szegeden, Székesfehérváron és Budapest agglomerációjában.
Felhőszakadás is kialakulhat helyenként.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.
Az egyetemi professzor, volt jegybankár a Checklist vendége volt.